A falu

   Az első írásos emlék, amely említi Gercse település nevét, egy 1212-ben kiállított oklevél. A II. Endre király által elrendelt határjárást rögzítő okiratból megtudjuk, hogy a falu határát földből emelt dombok jelezték, de határjelzőnek számított a ’lukas kő’ és a ’Higyes hegy’ (ma: Csúcshegy) is. A következő írásos emlék, egy pápai tizedjegyzék, több évtized múlva, 1292-ből ad hírt a faluról. A kettő dátum között Gercse történetének legnagyobb tragédiáját élte meg: 1242-ben felégették a tatárok.

   Ám életképes település voltát bizonyítja, hogy újjáépült, újranépesült. Sőt. Az oklevelek tanúsága szerint lakói igen mozgalmas, színes életet éltek, amiben segítette őket az erdőben, vízben gazdag táj is. A hegyek déli lejtőjén már a római korban is szőlőműveléssel foglalkoztak az itt-élők, a középkorban pedig a vadban gazdag erdőség tette vonzóvá a vidéket.

   A gercsei kisnemesek fegyveres szolgálattal tartoztak az uralkodónak. Birtokukat, azaz szántóikat, szőlőiket, erdőiket adták-vették, cserélték, ajándékozták egymás között, örökítették utódaiknak, vitték hozományul, ha házasságra léptek. Az oklevelekből kitűnik, ezek a szántók és szőlők a gercsei határban Kaptáralyán, Thwzokosfelden (Tuzokosföldön), Csordajárón, Holczáron, az erdőcskék Kallaskwzyn (Kallaskezin), Wasasgalyán terültek el. Egy-egy család mindössze egy-két holdon gazdálkodott. Megélhetésüket segítette, hogy mind Buda, mind Óbuda vásárai biztos piacot jelentettek terményeik számára.

   A gercsei birtokosok nevük előtt, nemesi előnévként a ’gerchei’ előnevet használták. Közülük meg kell említenünk Gerchei Lászlót, Károly Róbert hívét. A trónkövetelő Vencel cseh-lengyel király fegyveresei egész háza népével együtt kiirtották (1302), László hiába menekült ellenségei elől a templomba. A mészárlást László egyetlen lánya élte túl, őt a hatalmát megszilárdító Károly Róbert visszahelyezte apja birtokába. Szintén a gercsei előnevet viselte az első, általunk ismert plébános, Petrus de Gerche is (1332). A 15-16. században az itt élő családok tagjai gyakran jutottak magas, pl. királyi biztosi tisztségre.

   1526. július 30-án, egy hónappal a tragikus kimenetelű mohácsi csata előtt, Gerchei Buza János királyi biztosként a szomszédos Hidegkút határát járta. A határjáráson megjelent a szomszédos Gercséről Gallya János de Gercse.

   Az oklevél utolsó híradás a falu birtokosairól. Nem tudjuk, hogy a Budát kifosztó törökök már ebben az évben eljutottak-e Gercsére, vagy csak 1541-ben.

Buda eleste után a falu a török uralom alatt, a budai szandzsákhoz tartozott.

   1595-ben Mátyás főherceg vezetésével a keresztény hadak Esztergom visszafoglalása után Buda falai alá vonultak. Az ostrom sikertelen volt, a hadak járása azonban elnéptelenítette Gercsét.

   1686, Buda visszavívása után már nem települt újjá. Területe, határa Hidegkúthoz tartozott, a térképeken gross und klein Hidegkut, azaz nagy és kis Hidegkutként szerepel.

   A 18. században a Szunyogh család hidegkúti birtokrésze foglalta magába a pusztává lett Gercse területét, amelyen egy fontos út vezetett Óbudára,s az út mentén állt jól jövedelmező kocsmájuk.