Gercse

link

A gercsei templomnál elhelyezett tábla szövege:

Gercse (Guerche, Guerchey, Gurche. Gerse, Kercsi)

A középkori Gercse nevével először egy határjárást megörökítő oklevélben (1212) találkozhatunk: II. Endre király parancsára a budai káptalan óbudai birtokait mérték fel. A település határát dűlők és földből épített határdombok jelezték nyugat felől Hidegkútig, kelet felől Óbudáig, valamint a nyéki királyi vadaskert faláig, de az oklevélben határszakaszként szerepel egy gercsei szőlő, egy lyukas kő, valamint a Higyeshegy (ma: Csúcshegy) is.

„felmegye a gerchei szőlőig, és itt földből határdomb van, és innen Gerche község végéig és itt egy határdomb és innen feljebb a lukas kőhöz és innen felmegye a Higyes hegy aljához és itt egy határdomb” (részlet az oklevélből).

A határdombok némelyike átvészelte az évszázadokat, s csak a 2. világháború alatt ezen a környéken is végzett erődítési munkálatok alkalmával hordták el.

A tatárjárás felégette a falut, de 1242 után újjáépült. Lakói az uralkodónak katonai szolgálattal tartozó kisnemesek voltak. A 15-16. század fordulójára a népes, ötven-hatvan háztartásból álló települést két, egymást keresztező utca szelte át, s a házak mögött kertek húzódtak. Az oklevelek tanúsága szerint lakói mozgalmas, színes életet éltek. Termékeik Budán jutottak piachoz, de az előnyös kereskedelmi kapcsolaton túl a ’gercsei’ előnevet is felvett családok lányai gyakran léptek házasságra budai polgárokkal. Hol egymás között, hol a szomszédos hidegkúti trombitásokkal szerződéseket kötöttek, adták-vették szőlő- és erdőbirtokaikat.

A határban a Kaptáralya hegyen, a Csordajárón, a Holczáron és a Parlagoson a szőlőik, Thwzokosfelden és Kaptharalján a szántóföldjeik, Kallaskwzyn és Wasasgalyán pedig erdőbirtokaik terültek el.

Harminckét helyi nemes neve maradt fenn a török előtti időből. A legtragikusabb sors Gerchei Lászlónak, Károly Róbert király (1301-től megkoronázott, uralk.: 1310-1342) hűséges emberének jutott (1302). Hiába menekült családjával a templomba, a Vencel (László) király (uralk.: 1301-1305) pártján álló fegyveresek egész háza népével együtt kiirtották. A mészárlást, amint erről egy 1332-es feljegyzés tanúskodik, László egyetlen lánya élte túl, akit Károly Róbert később megerősített apja birtokában.

A következő két évszázadban itt élt, többek között:

Gerchei Jakab és Péter (1304), gercsei Nagy Gergely (1441), Gerchei Pethesy János (1487), Gerchei Poris Imre és felesége Dorottya, Gerchei Poris Lőrinc özvegye Katalin (1511), Gerchei Kenthen Benedek, Gerchei Buza Jakab és felesége Katalin (1512), Gerchei Lean Péter és Bálint, Gerchei Hanczy Miklós és fia (1516), Gercsei Gelye János és Bernát (1518).

Gercse nemesei közül némelyek magas tisztséget viseltek. Mint királyi biztosok, azaz homo regiusok, jártak el általában határjárási ügyekben a király parancsa szerint, pl. Gerchei Egyed fia, János (1430), Gerchei Poris Mihály, és György (1472).

1526. július 30-án, egy hónappal a tragikus kimenetelű mohácsi csata előtt, Gerchei Buza János királyi biztosként a szomszédos Hidegkút határát mérte fel. A határjáráson megjelent Gercséről Gallya János de Gercse is.

Az oklevél utolsó híradás mind Gercséről, mind Hidegkútról.

1541-től – Buda eleste után – Gercse is török uralom alá került, a budai szandzsákhoz tartozott, életben és helyben maradt lakosai a töröknek adóztak. Negyven évvel Buda elfoglalása után (1580-81) ezek a török adóösszeírások már pusztahelyként említik Gercsét.

A település végleg 1595-től vált néptelenné, amikor a Mátyás főherceg vezetésével felvonuló keresztény hadak Esztergom ostromára készültek. A harcok megindítása előtt a keresztény lakosságot kimentették a környező falvakból.

1686. Buda visszavívása és a török kiűzése után Gercse nem települt újjá, nem népesült be. Az egykori falu és határa Hidegkút külterületeként a térképeken, mint gross und klein Hidegkut szerepelt.

A 18. század második felében a kincstárral szemben indított hosszas, de megnyert pereskedés után a Szunyogh- és a Terstyánszky-család birtoka lett Hidegkút. Házassági és birtokszerződésekkel osztották fel maguk között a határt, ennek eredményeként a Szunyogh-családnak jutott az egykori Gercse falut rejtő terület. Értékét csak növelte, hogy itt vezetett út Óbudára, s az út mentén állt jól jövedelmező kocsmájuk.

A gercsei határ területe ma nagyrészt bokros, fás, mező, amit megművelt földek váltanak. Az egykori házak helyét takaró mezőgazdasági területen szántás vagy vetés idején felfedezhető sötétebb foltok engednek következtetni az egykori falu házaira.

A gercsei templom

Az árpád-kori Gercse templom helyén a régészeti ásatások eredményei szerint már a római időkben állt valamilyen épület. A feltárások során ugyanis több római eredetű kő került elő a templomhajó alól, illetve a templomot egykor körbevevő védőfalból. (Nagy Emese régész, 1956).

A 12. században Szent István király rendeletére épült – minden tíz falu építsen templomot (Szt. István Király Dekrétuma 2. könyv, 34. fej.) – királyi kápolnának is nevezett templom román stílusú, torony és karzat nélküli egyhajós templom volt, patkó alakú szentéllyel, hajója téglalapalakú egy déli és egy északi bejárattal.

A tatárok a faluval együtt a templomot is felégették. 1242 után azonban mind a kettő újjáépült, s a lakosok védőfallal vették körül templomukat. A falu neve 1292-től ismét feltűnik a pápai tizedjegyzékekben, első, név szerint ismert plébánosa, Petrus de Gerche pedig 1333-1334-ben.

A török uralom alatt a gercsei templom együtt pusztult az őt körülvevő településsel, s annak végleges elnéptelenedése miatt 1595-től üresen állt. A 18. század elején az 1711-ben behívott németajkú telepeseknek az új földesúr, Kurtz János Ignác báró – aki nemcsak Hidegkutat, hanem az egykori Gercse, azaz az akkor már Luszt mező területét is megszerezte – a Luszt Kirché-t építtette újjá számukra, hogy istentiszteletet tarthassanak benne.

Die Kirche Lust

A század közepére Hidegkút falu templomát is újra építették (1752) és Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték fel, de a falusiak – kialakult és makacsul őrzött szokásuk szerint – jó időben továbbra is a Luszt Kirché-be jártak imádkozni, csak rossz időben tértek be falusi templomukba. Papjuk pedig minden évben körmenetet vezetett Gercsére, testi-lelki javakért imádkozni.

1728. A templom Solymár fíliája, így Johann Bayermann solymári plébános, akkor jelentős összegnek számító, 260 forintot kapott a Kamara útján III. (Habsburg) Károlytól (uralk.: 1711-1740) a templom renoválására, amelyet

1732.  Fortunato Prati kamarai mérnök tervei szerint restauráltak barokk stílusban.

1738. A község restauráltatta, tornyot épített hozzá. Püspöki vizitáció állapította meg, hogy elégséges terjedelmű a nép befogadására.

Védőszentje: Boldog Szűz Mária

1744. A templom már alkalmatlan hely a szent áldozatra.

1772. Két oldalához egy sekrestyét és egy raktárt toldottak, ezzel a szentély eredeti, patkó alakja szögletessé vált, a középkori bejáratot befalazták, újat nyitottak és barokk stukkódíszeket kapott a templom.

1774. Renoválás során egy fa-karzatot építettek a templomba, az oromzaton egy kosáríves, magasabban pedig egy kis kerek ablakot alakítottak ki.

1775-1829. Feltehetően természeti csapás következményeként rommá lett a templom.

1805-1817. A templomban őrizték a Maria Einsiedelnből hozott kegyképet.

1817. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv (Canonica Visitatio) szerint az 1810-es évektől már romos templomból a kegytárgyakat – a harangot, az oltárt, a kegyképet és a többi berendezési tárgyat – a máriaremetei kápolnába vitték át.  Egy kereszt maradt csupán, amely jóval később a budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása templomba került. Ma az ófalui Sarlós Boldogasszony templom dísze.

1829. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv romtemplomként említi.

1888. Hidegkút község képviselőtestülete tervbe vette a romtemplom lebontását és a kőanyag eladását, ami szerencsére nem valósult meg.

1910., 1928., 1938. Újrafestették a gercsei templomot. Miután terméskőből épült, a salétrom átütött a falon, a festék újra és újra lekopott.

A 18. századtól a 20. század végéig pusztuló templomot társadalmi összefogással, a Kulturális Innovációs Alapítvány és a Magyar Kézműves Akadémia szervezésében eredeti formájában és funkciójában állították helyre. Az újraépített templomot 1997. augusztus 15. Nagyboldogasszony napján szentelték fel.

A temető

Az Árpád-korban a gercsei templom nyugati oldalán a falu, déli oldalán a feltehetően 14. században nyitott temető terült el, amelyre a felszínen ma már semmi sem utal, csak a régészeti feltárások igazolták létezését. A legértékesebb régészeti lelet egy Zsigmond király korabeli (1437) érme volt, de kifordított a régész ásója faragott férfi szobor töredéket, és római kori párkány töredéket is. (Nagy Emese régész 1956., Írásné Melis Katalin régész 1985.) A temetőben feltárt középkori eredetű két gyermek és öt felnőtt sírból leletek nem kerültek elő, igaz mindegyik sírt rátemetéssel bolygatták meg a későbbi évszázadokban.

A 18. században a templomban az oltár elé, kegyúri jogon a Szunyogh- és a Terstyánszky-család tagjai, a templom melletti temetőbe Hidegkút lakói temetkeztek 1775-ig. Itt temették el a falunak az 1739. évi pestisjárványban elhunyt 164 halottját is.

1775-től a gercsei temető is elhagyottá vált, miután az ófalui templom körül kialakított temetőben helyezték örök nyugalomra a falubelieket közel száz esztendeig.