Zsidó vagyoleltárak

Bevezető:

Az első zsidótörvény

   Az 1938. évi XV. törvénycikk (A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról) Első Zsidótörvény néven lett ismert. A törvény kimondta: a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál 20% lehet a zsidók maximális aránya, melyet öt év türelmi időszak alatt kell elérni.

   A jogszabály alól mentesültek az első világháborúban és az ellenforradalomban különböző érdemeket és kitüntetéseket szerzett zsidók, a hősi halottak özvegyei és gyermekei, az 1919  augusztusa előtt kitértek, valamint ezek gyermekei, amennyiben nem tértek vissza a zsidó vallásra.

   Bár a törvény még vallási alapon definiálta a zsidó fogalmát, az 1919. augusztus 1-je után kikeresztelkedetteket is zsidónak minősítette.

A második zsidótörvény

   Az 1939. évi IV. tc. (A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról) már elsősorban faji szempontból határozta meg, hogy ki számít zsidónak. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. A törvény 6%-ban maximalizálta a zsidók arányát a szellemi foglalkozásokban, valamint megtiltotta zsidók alkalmazását állami közigazgatási és igazságügyi szerveknél és középiskolákban. Zsidó nem tölthetett be színházakban és médiában olyan állást, amely befolyással volt az adott színház/média szellemi irányvonalára. Az engedélyeztetés alá eső ipari és kereskedelmi ágazatokból a zsidókat teljesen kizárta a törvény.

A harmadik zsidótörvény

   Az 1941. évi XV. tc. (A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről) már mindenkit zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Megtiltotta a vegyes házasságokat és a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot.

   A törvényeken kívül még közel száz rendeletben korlátozták jogaikat. A sárga csillag kötelező viseléséről: az 1944. évi 1240. számú miniszterelnökségi rendelet a zsidók megkülönböztető jelzéséről:

   „A jelen rendelet hatálybalépésétől kezdődően minden 6. életévét betöltött zsidó személy – nemre való tekintet nélkül – köteles házon kívül felső ruhadarabjának bal mellrészén, jól láthatóan – varrással 10 x 10 cm átmérőjű szövet-, selyem- vagy bársonyanyagból készült, „kanárisárga” színű, hatágú csillagot viselni. 1944. április 5. Sztójay Döme miniszterelnök.”

   1944 nyarán a nemzetközi nyomás és a megváltozott katonai helyzet hatására Horthy Miklós kormányzó 1944. június 26-án leállíttatta a deportálásokat. Ennek ellenére júliusban még történtek deportálások, miután Sztójay miniszterelnök és Jaross Andor belügyminiszter sikerrel szabotálta a kormányzó utasítását. A budapesti zsidóság deportálását Horthy utasítására a hozzá hű fővárosi és a vidékről Budapestre rendelt páncélos alakulatokkal Koszorús Ferenc ezredes akadályozta meg.

   A Pesthidegkúton - mai ismereteink szerint - három zsidó család vagyonát vették zár alá és leltározták az 1944. évi 1600. ME sz. rendelet (1944. április 14.) előírása szerint.

dr. Czaga Viktóra