Hősök sírjai

Első világháborús hősi sírok a temetőben

   A háború kirobbanása után pár héttel már hősi halottakról értesültek Pesthidegkút lakói. Sebesülten tértek haza a harctérről és itthon hunytak el vagy a család hozatta haza földi maradványaikat. Őket még elérte a hozzátartozók szeretete és gondoskodása, és nevüket is megkülönböztetett figyelemmel jegyezték be az ófalui plébánia anyakönyvébe. Az idő előre haladtával azonban egyre több család vette kézbe az értesítést elesett, eltűnt vagy fogságba esett hozzátartozójáról. A legtöbb esetben nem tudták meg soha hol is nyugszanak, s ha meg is tudták, anyagi erejükből már nem futotta hazahozataluk és itthoni eltemetésük.

   1916-ban a cs. és kir. budapesti katonai parancsnokság Hadisír Felügyelőségének felhívására a községi képviselőtestület jegyzőkönyvbe iktatta, miszerint „a jelen háborúban elesett és elhalt hőseinknek a helybeli temetőben fenntartott sírhelyeit emlékükhöz méltón, örök időkre fönntartja, gondozza” és vállalta, hogy „kőbe vésve – minden sírban nyugvó neve a síron” megörökítésre kerül. A határozatot 1922-ben újra megismételték: a képviselőtestület „készséggel vállalja a hazáért és királyért elesett vagy meghalt hősök sírjainak maradandó megjelölését és örökös gondozását.”

   Az elöljáróság az elesett hősök sírjainak nem alakított ki egy közös – hősi –parcellát, hanem vallásuk szerint elszórtan temették el őket. A temető katolikus részében huszonnégy, a reformátusok számára fenntartott területen tizenhét sírban nyugodtak hősi halottak. Az összesen negyvenegy sír közül ötről nem tudták ki nyugszik benne, kettőbe pedig számukra teljesen ismeretlen hősi halottat temettek el. Hősi parcellát csak a háború alatt beszállásolt és Pesthidegkúton elhunyt bosnyák katonák sírjainak alakítottak ki, igaz ők mind muzulmán vallásúak voltak. A három vallás hősi halottai szigorúan elkülönítve aludhatták örök álmukat.

   A vállalt feladattal, a hősök sírjainak gondozásával kapcsolatban már 1922-ben jelentkeztek nehézségek. Kiderült ugyanis, hogy a református temető behorpadt hősi sírjait kereszttel meg sem jelölték, a katolikus temetőbelieké pedig többé-kevésbé csak „tűrhető állapotban” voltak. A helyzet az elkövetkező két év alatt csak rosszabbodott. Gyulay Sándor főjegyző a járási főszolgabírónak írt jelentésében már arról számolt be, miszerint: „Pesthidegkúton 41 hősi sír van. Ezek közül 3 sírkővel, 17 fakereszttel van ellátva, 21 pedig jeltelen.” Ő már úgy tudja, a 41 hősi sír közül csak hét sírban fekszik helybeli hősi halott, a többiekben bosnyák katonák nyugszanak.”

   Az elhanyagolt állapot nem változott továbbra sem, annak ellenére, hogy Gyulay jelentése szerint a „Hősök napján és Halottak napján a hősi sírok iránt a társadalom részvétteljes érdeklődést tanúsított.”

 
[Részlet: Czaga Viktória: Pesthidegkút első világháborús emlékműve. PESTHIDEGKÚTI HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK 4. Bp. 2016]