a Steinbachok
dr. Czaga Viktória: A hidegkúti Steinbachok
A Steinbach család a strassburgi Szent Ervin leszármazottjának vallotta magát. Való igaz, a katedrális építésénél egy Steinbach nevű mestert feljegyeztek a krónikák. Az ő leszármazottai vándoroltak évtizedek múlva a mai Ausztria területére, s az utódok közül innen érkezett három fiú – János, Alajos és Ferenc – a 18. században Pestre. Itt szereztek polgárjogot a 19. század elején. Hármójuk közül Ferenc – aki egy Váci utcai háztulajdonos-órásmester lányát, Schorndorfer Annát vette feleségül – kapott 1810 áprilisában nemességet, és címert Ferenc császártól. 1840. november 12-én pedig felvette a ’hidegkúti’ előnevet, ami arra utal, hogy ekkor már Hidegkút egy részének birtokosa.
A jómódú házaspár gyermekei közül az 1819-ben született Károly (1819-1887) és az 1830-ben született István (1830-1913) a jogi pályát választotta. Károly a harmincas években a katonai pálya mellett döntött, s 1837-től hadnagy, 1843-tól huszár-főhadnagy lett. 1848 nyarán ezredét a Batthyány-kormány a szerb felkelők ellen vezényelte. Innen, mint alszázados a budai főhadparancsnokságra került szeptember 1-től, októberben pedig a honvédsereg kötelékébe.
1848. december 30-án Perczel Mór honvédtábornok megütközött az országba betörő Jellasics horvát bán seregével és súlyos vereséget szenvedett a bán túlerőben lévő csapataitól. A következmény: a főváros Buda és Pest feladása, kiürítése. A testvérvárosokba Windisch-Grätz főparancsnok vonult be 1849. január 5-én. Hidegkúti Steinbach Károly nem követte a magyar kormányt Debrecenbe, hanem szolgálatra jelentkezett a császári főparancsnoknál. Visszavették, sőt január 12-én előléptették századkapitánnyá, később a hadbíróság is felmentette.
Katonai pályafutása ezután töretlenül ívelt felfelé, 1863-ban cs. kir. huszárőrnagyként, alezredesi címmel vonult nyugalomba. Későn, csak 1860-ban nősült. Felesége, berzai Takácsy Ilona, egy dúsgazdag, nemességet szerzett görög kereskedőcsalád tagja volt. (Sógora, berzai Takácsy Konstantin hasonló pályát futott be: a cs. kir. 3. Ferdinánd huszárezredben szolgált. 1848 nyarán a szerb felkelők ellen harcolt, majd december elejétől a bácskai hadtestnél huszárkapitány. 1849 januárjában ő is jelentkezett a császáriaknál. 1863-ban cs. kir. huszárőrnagyként vonult nyugalomba.)
A hidegkúti temetőben (a mai Mosbach-park) kriptát építtetett, fenntartására alapítványt tett. Őt 1887-ben temették ide, feleségét kilenc év múlva, 1896-ban.
Testvéröccse, hidegkúti Steinbach István (1830-1913) azonban hű maradt nemcsak választott hivatásához, a jogi pályához, hanem a hazájához is. Igaz, a márciusi forradalom idején még diák, joghallgató volt. Azok közé az egyetemisták közé tartozhatott, akiket Vasvári Pál és Petőfi Sándor csatlakozásra szólított fel 1848. március 15-én. Minden bizonnyal lelkesítették a március napok eseményei. Önként jelentkezett nemzetőrnek, a pesti gyalog nemzetőrség VI. zászlóaljában teljesített szolgálatot. A zászlóalj parancsnoka Nagysándor József őrnagy volt, a későbbi aradi vértanú honvédtábornok. Steinbach István őrmesterként vett részt a schwechati csatában, (1848. október 30.) november közepétől pedig hadnagy a 32. gyalogezred 3. zászlóaljában. A délvidéki hadszíntérre vezényelték zászlóalját, majd Pétervárad várőrségébe osztották be, ahol 1849. április 26-tól századosi rangban szolgált. A péterváradi helyőrség, feladatát teljesítve, végig kitartott a magyar szabadságharc mellett: féken tartotta a magyarok ellen uszított rácokat és horvátokat. A világosi fegyverletétel után, a komáromi erődhöz hasonlóan, Pétervárad is kapitulált (1849. szeptember 7.) A védők szóbeli ígéretet kaptak a teljes körű kegyelemre, s hogy a komáromihoz hasonló feltételekre számíthatnak. A legénység a megadást követő napokban elhagyhatta a várat, a tisztek egy részét azonban november 7-éig fogva tartották, majd ők is távozhattak.
Hidegkúti Steinbach Istvánnak a megtorlástól tehát nem kellett tartania. Visszatért szülővárosába, Pestre, ahol fényes jogi pályát futott be: ügyvéd, bíró, majd 1875-től királyi közjegyző lett. 1867-ben, hűen 48-as múltjához, visszavette honvéd századosi rangját, a Pest városi Honvédegylet tagja lett. Ő is, mint bátyja, későn, 1861-ben nősült. Felesége, lipcsei Fabriczius Mária két pesti ház és egy Pest megyei birtokot vitt a házasságba.
A köztiszteletben álló királyi közjegyző 1913-ban, 85 évesen hunyt el Budapesten.
A katonai pályafutás adatai: Bona Gábor: Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban.Bp. 2009. 2. kiad.
a Steinbach család tagja:
hidegkúti Steinbach Pál (Steinbach Tibor és Fischer Heléna fia),
az 1. világháború hősi halottja. Cs. kir. hadnagy, majd főhadnagy (1911), honvéd-tüzér százados
ütegparancsnok, a katonai érdemkereszt és Signum Laudis tulajdonosa hősi halált halt 1916. május 27-én a doberdói fennsíkon 80 éves korában.