Farsangi mulatságok

Budai Polgár 2019. február 23.

Farsangi mulatságok Pesthidegkúton

A Pesthidegkúti Helytörténeti Gyűjtemény értékes adatokat őriz a németajkú lakosok ünnepeiről, szokásairól. Egyik leggazdagabb forrásunk Helter Ferencné, Erzsi néni visszaemlékezése, s ebből, a farsangi szokásokat bemutatóból válogat a cikkíró, s egészíti ki saját kutatása eredményével. Az elsőbbség azonban Erzsi nénié.

A farsang a vidámság, a felszabadultság ideje a hosszú tél után — és a szigorú sorrendben megrendezett báloké. Először volt a legénybál, abban az évben bevonuló legények tiszteletére, akik a kalapjukon rozmaringgal, színes pántlikával jelentek meg a vendéglőben, külön asztalhoz ültek. A már kiszolgált katonák, az öreglegények áldomást ittak, kezet fogtak velük, ezzel jelezték, befogadják őket maguk közé. A zenekar tust húzott, ’hoch soll Sie leben, dreimal hoch!’ Majd három táncot játszott a tiszteletükre, amit csak az újoncok táncoltak.

Az ún. elit bálját (vacsorával!) a Kratzer-vendéglőben tartották. Erre a legény csak azt a leányt hívta, akit később feleségül vett. A farsang igazán nagy bálját a házaspárok tiszteletére rendezték, ahonnan a legényeket, ha betévedtek, bizony kisöprűzték. A bálon az ifjú házasok tiszteletére húzott tust a zenekar, „hoch soll sie leben”! Isten éltesse őket sokáig! Ők pedig kötelességtudóan kivonultak az ívóba, a férfiaknak sört vagy bort, a nőknek édeset fizettek és megvendégelték a zenekart is. Amikor pihent a zenekar, a lányok körbe álltak, egymásba karolva énekeltek, a férfiak az ivóban biliárdoztak, kártyáztak vagy összekapaszkodva szintén énekeltek.

A bálokon a polka, keringő, hoppszasza járta. Ez utóbbi nem volt könnyű: „Én csak marhatrappnak hívtam, mert igen fárasztó volt. Igazán tudni és bírni, az már virtus volt a javából.” – így Erzsi néni, aki a rövid farsang kétségtelen hátrányát is felemlíti, amikor kevés volt az esküvő, mert a rövid idő alatt csak a szép lányok keltek el.

A farsang farka, azaz vége három napig tartott. Hétfőn már bolondnak öltöztek, s kedden már az utcán szaladgáltak „meszelővel, teknővel, kéményseprőkefével, kit feketére, kit fehérre meszeltek. Kitömték magukat, melleket csináltak, vastag lábat, … a férfiak nőnek öltöztek, a nők férfiaknak. A nők fonnyadt sárgarépát meg petrezselymet kötöttek a nadrág elejére, öreg kalapot tettek a fejükre.” Éjfélkor egy teknőt tettek az asztalra, „egy önként jelentkezőt besegítettek, aki már úgyis részeg volt … Egy személy papnak öltözött, páran ministránsnak … várták a csengőt, azaz a kolompot, amit a tehenekről levettek. A nők sírtak, ájuldoztak, mily nagy kár, hogy meghalt, szegény bolond – betakarták egy abrosszal, az volt a szemfödél … és mindenki sorba ment, piszkálták a szegény elázottat. Tormát dugtak a takaró alá, kolbászt tettek a kezébe, végül gyertyát gyújtottak és különböző tréfás dalokat énekeltek Ádámról és Éváról” majd nagy sírás közepette a vállukra vették a teknőt és kivitték a szegény bolondot. Így temették a farsangot és a vidámságot. Szerdán a templomba mentek, ahol a pap hamuval keresztet rajzolt a homlokukra: ember porból vagy és porrá leszel, és egyszer visszatérsz a földbe.

Ezzel véget értek a vidám napok, jött a böjti időszak. Zajos mulatság nem volt, a templomot látogatták a község lakói. – Eddig tart Erzsi néni farsangról szóló tudósítása.

Amit a helytörténettel foglalkozó cikkíró hozzátehet, az nem sok, de talán az újdonság erejével hat. Kutatásai során ugyanis rátalált Bonomi Jenő etnográfus írásáról a kakasütés szokását illetően.

A jeles néprajztudós tíz dunántúli német községet említ, ahol a 19-20. sz. század végén-elején gyakorolták a farsangi kakasütést [Hau(n)khäimpfn], közöttük Pesthidegkúton, az 1920-as évek végéig. Általában élő, nyakig földibe ásott kakas fejét kellett leütni. Az állatkínzást elsőként az egyház tiltotta, majd a hatóság, később az állatvédők. Községünkben azonban a szelídebb változat tartotta magát: levágott kakast tettek egy cserépfazék alá a kocsmaudvaron. Bekötött szemmel, bottal kellett eltalálni. Akinek nem sikerült, egy liter bort fizetett társainak, majd kiásták a kakast, megfőzették és közösen elfogyasztották.

Pesthidegkútról mára eltűnt ez a szokás, ám országszerte, megszelídülve, tovább él: kakas helyett lefelé fordított virágcserepet, üveget stb., kell a versenyzőknek egyetlen, jól irányzott ütéssel eltalálni. A győztes, a legügyesebb legény általában egy szép, felpántlikázott kakast kap jutalmul.

dr. Czaga Viktória helytörténész